T-szárnyú vadászgép

Azóta, hogy Ackbar admirális a kiváló Mon-Calamari stratéga nevével fémjelzett, és a verpinek csodálatos hajóépítő tudását hirdető Shantipole Project: a B-szárnyú vadászgép szolgálatba állt, már egy fél évtized telt el. A Galaxis ez idő alatt nagyot változott. A katonai technológia fejlődése hatalmas léptekkel haladt előre. A modernizáció elkerülhetetlen volt és szinte a Szövetség valamennyi típusára kiterjedt. Nem volt ez másképpen a B- szárnyú vadászgépekkel sem. Így ezek legújabb típusai; az EC 4-es széria gépei, szinte már csak sárkányszerkezetükben hasonlítanak a legelső szolgálatba állított változatokhoz.

Az eltelt évek technológiai fejlődése és a sok éves harci tapasztalatok által a B-szárnyú legújabb generációja immár valóban hatékony romboló-csapásmérő vadászgéppé érett, a Szövetségi Flotta egyik legjobb típusává. Az idő azonban amely ezt a harci gépet az első vonalba juttatta, bizonyos típusoknak a hanyatlását hozta. Az előbb-utóbb elkerülhetetlen technikai elavulás; a folyamatos korszerűsítés ellenére, utolérte az Y-szárnyú vadászokat, s így ezeknek a harci gépeknek az ideje lassan lejár. Már most is csak kevés egység repüli ezt a típust és folyamatosan végleg kivonják a Flottától. Persze ezek a veterán repülők nem válnak a thermofúziós zúzók martalékává, hanem pályafutásukat a planetáris Nemzeti Gárdák kötelékeiben folytatják. Az Ysz kivonása valószínűleg hatalmas űrt fog okozni, hiszen a maga idejében kiváló, multifunkcionális gép volt, a Flotta igáslova. Mindezek a körülmények és az, hogy a Bsz EC 4-es feladatkörében kis híján kinövi a szövetségi arzenál jelenlegi típusait, arra indítatta a Flotta vezérkarát, hogy egy új harci gép kifejlesztésébe kezdjenek. Kezdeti elvárásként egy többfeladatú, nagyméretű vadászgép tervei körvonalazódtak, amely képes lehet az Ysz kivonása után maradó űr betöltésére, valamint minőségi kiegészítést képes biztosítani a legújabb Bsz típusok számára. Az Új Köztársaság politikai vezetése azonban nem sokkal a project megkezdése után, gazdasági okokra hivatkozva leállította a programot. Ám a Birodalomi Flotta újjászületésének aggasztó jeleit látva, majd az egész Szövetséget hidegzuhanyként ért Sluis Van-i csata után hirtelen mégis megváltozott a véleményük és a program újra zöld utat kapott.

A fejlesztés pár évvel a Szövetségesek győzedelmes endori csatája után kezdődött. Sokan elhitték; és ezt nem is lehet felróni nekik, hiszen oly rég óta várták már, hogy a Birodalom a Halálcsillaggal együtt végleg atomjaira hullott. Ám a vezérkari tábornokok egy csoportja másként látta a helyzetet. Való igaz, hogy a Birodalom, mint összefüggő szervezet megszűnt létezni, no de korántsem semmisült meg végérvényesen. Igaz a Flotta nagy része odaveszett az endori csatában, ám több hadihajó és romboló is inkább a menekülést választotta, a vadászgépekről már nem is beszélve. Másrészt nem szabad elfeledkezni a Galaxis mint egy háromnegyed részén állomásozó birodalmi csapatokról sem. A Stratégiai Védelmi Parancsnokság, az SDC, ennek teljes tudatában pályázatot írt ki egy új vadászgép kifejlesztésére. Az alapvető célkitűzés az volt, hogy egy olyan megfelelő teljesítménnyel és fedélzeti tűzerővel rendelkező harci gép születhessen mely képes minőségi kiegészítést biztosítani a legújabb Bsz típusok számára és amely manőverező képességével, fedélzeti elektronikájával a következő generáció harci rendszereinek alapjául szolgálhat. Mind emellett követelmény volt, hogy a vadászgép az addig sok kapitány életét megkeserítő, Intredictor osztályú mélyűrcirkálók térgörbítőinek zavarására is alkalmas rendszer hordozására legyen képes. Az SDC kemény követelményeket támasztott, ennek ellenére két hajógyár is versenybe szállt a projectért. Az egyik a híres Incom/Subpro, a másik pedig a Köztársaság iránt felettébb lojális Tandard cég volt. Miután a prototípusok elkészültek és a tesztrepülések befejeződtek egyértelművé vált az I/S cég modelljének fölénye. Bár a két gép közel azonos szerkezettel épült, az Incom vadászgépe erősebb, nagyobb tűzerejű és a Riar Bolt hajtóművének köszönhetően viszonylag hatékonyabb volt. A verseny tehát eldőlt és az SDC megrendelést adott az előszéria legyártására.

Az új vadászgép az IS J6-os típusjelzést kapta. Itt lépett be a képbe a Köztársaság és lefújta a programot. Mint később megtudhattuk, a szenátus gazdasági okokra hivatkozva állította le a projectet. A legszomorúbb azonban az, hogy ez az indoklás tulajdonképpen meg is állta a helyét. A háború után a Szövetség valóban kínzó anyagi gondokkal küszködött, ám ha a tudjuk, hogy fejlesztés költségeinek nagy részét az Incom /Subpro maga fedezte a tervezéstől a megvalósulásig, ez az indoklás még is érthetetlen. Sokkal érthetőbb a lépés, ha politikai oldalról közelítünk a problémához. A vesztes konszern, a Tandard részvényeinek nagy része ugyanis a szenátus befolyásosabb tagjainak kezében volt. Azzal pedig, hogy a meccset elvesztették, a részvények árai hirtelen túl nagyot zuhantak. Nagyobbat, mint ahogy azt, a szálakat a háttérből mozgató hatalmasságok szerették volna. Az üzlettel az Incom túl nagy falatot vágott volna ki a tortából, és ez megengedhetetlen volt. A program tehát rövid időre kényszerpihenőre kárhoztatott. Aztán pedig bekövetkezett az amitől sokan féltek: a Sluis Van-i csata. Ekkor hirtelen mindenki rájött, hogy a Birodalom bármennyire is szeretnék volna, nem vérzett el az Endor mellett. Nagyon is él. Él, és amíg a gyökereit is ki nem irtják, élni is fog. És amíg ez be nem következik addig a Szövetségnek szüksége van modern, hatékony fegyverekre. Olyanokra, mint az Incom IS J6-os vadászgépe. A gazdasági problémák így egy-kettőre megoldódtak és a fejlesztés újra zöld utat kapott. Ezután már gyorsan pörögtek az események. A terveket leporolták és az I/S megrendelést kapott a sorozatgyártásra. Ennek köszönhetően a Sluisi rajtaütést követően másfél évvel, rekordidő alatt a Szövetség már át is vette az első pédányokat, és a Flottánál elkezdődhetett a hadrendbe állítás…